A SZÍNHÁZ ÉS TÁRSULAT

A SZÍNHÁZRÓL

A Meteorit Nemzetközi Színház 2008 – ban alakult Pozsony városában.
Előadásaink javarészt nemzetközi együttműködéssel készülnek magyarországi, csehországi, lengyelországi valamint észtországi fiatal művészek közreműködésével.
Színházunk a kortárs drámák mellett gyakran tűz műsorra klasszikus műveket.
 
A felnőtt közönség részére készített produkciók mellett a gyermek közönség igényeit is igyekszünk kielégíteni. Igazi ínyencségnek számít ,,Meseváros,, programsorozatunk, mely minden színházi évadban magyar, és szlovák nyelven is megrendezésre kerül. 
 

Színházunk tagjai

korok